Szajkó Tamás terepfutóblogja

csíkfutás

Retrospektív 2024

#2024 Apaj vá. - Nagykovácsi, Tisza István tér

2025. június 16. - tszajko

Terv szerint a blog végtelen bejegyzésfolyamát kifejezetten szeretném az egyes csíkfutásokra limitálni, de így, ahogy a backlog kalapálásában végre elértem a 2024-es év végét, arra jutottam, hogy egy ilyen nagyságrendű-időbeliségű projekt esetében évente egy összefoglaló státusz akár nekem, akár az olvasóknak is hasznos lehet. Szóval, íme: 2024!

Ahogy azt a bemutatkozó bejegyzésekben is leírtam, a csíkfutás koncepciója 2023-ban született meg, de csak 2024-ben jutottam el oda, hogy a bimbózó elképzelést bekeretezzem, és végül az év közepén elkészültek a nyilvántartásaim és maga a blog is. Ennek megfelelően ebben az évben már viszonylag strukturáltan daráltam a turistautakat, 2024. októberétől pedig elindítottam azt a nagyjából strukturált menetrendet, ami havi 1 nagy futással biztosítja az éves 600 km / 10 nagy csíkfutás előirányzatot.

2024-ben tehát összesen 16 csíkfutás bejegyzésem keletkezett, amelynek során összesen 688 km-nyi turistajelzést gyűjtöttem be, aminek eredményeként 18 db egyedi jelzést teljesen kipipáltam, 1 db pedig függőben maradt.

A rend kedvéért ezen a ponton megemlékezhetünk a Decs vá. és a Lankóci gátőrház közötti 9 km-nyi zöld jelzésről, amit augusztusban erőteljesen félmeztetlenségben teljesítettem oda-vissza, de a valóságban fellelhető jelzésmennyiség (2 db) és a szükséges drótkerítésmászás-mennyiség (2 db) már akkor is gyanakodásra adott okot, hogy ez a jelzés már csak az OSM-en berajzolva létezik - és valóban, a már most nagyon hamarosan sorra kerülő MTSZ-nyilvántartás képbe kerülését követően fájó szívvel el is búcsúztam / el fogok búcsúzni ettől a jelzéstől (istenem, de jó lesz majd nemlétező igeidők nélkül írni), így ez a futás csak egy szimpla önkínzásként fog megmaradni a perszelő tolnai ugar emlékével együtt.

Egy futónap, vagyis egy bejegyzés tehát átlagosan 43 km-nyi csíkfutást hozott magával, de ez az átlagolás egy kicsit félrevezető lehet, mert összemossa az egésznapos ultrákat a rövidebb, alkalomra lecsapós kalandokkal. Nehéz is pontosan szétszálazni az egyes futónapokat, pláne, hogy az átkötések miatt valójában meglepően sok "felesleg" van egy-egy futásban, de azt nagyjából stabilan kijelenthetem, hogy végül 8 "egésznapos" ultrát sikerült megvalósítanom a projekt keretein belül az évben.

Ami még talán érdekes lehet, az a földrajzi elhelyezkedés: 2024-ben a 22 tájegységből 10-ben jártam, és a PMP dominanciája miatt végül is nem meglepő módon az Alföld és a Gödöllői-dombság helyezkedett be a lista tetejére.

A teljesen indokolatlan statisztikai kategóriában pedig a szín jelentkezik: szintén a PMP hatására a piros dominál, kékből pedig nem meglepő módon egy kilométer sem jutott a közösbe.

És akkor nézzük a legfontosabb KPI-t, hogy áll a projekt? A 2024-ben begyűjtött 688 km-rel 3063-ra nőtt a bejárt kilométerek mennyisége, a teljesítési rátánk így 24,7%-ra javult. A fennmaradó 9295 km teljesítéséhez évi 600-as átlaggal még 16 év hiányzik, ami továbbra is ijesztőnek hangzik, így igyekszem majd tenni annak érdekében, hogy az éves értéket feljebb dolgozzam - de erről már a közeljövőben érkező 2025-ös bejegyzések fognak beszámolni.

A végére pedig a rend kedvéért jöjjön a lista a 2024-es év csíkfutásairól:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csikfutas.blog.hu/api/trackback/id/tr10018889098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása