A blog végtelen futásfolyamára nézve határozottan jó ötletnek tűnik egy kis gondolatrendezés, így a tavalyi formulát nagyjából teljes egészében átvéve nézzünk most sikerült, hogy hogy sikerült 2025 a csíkfutás világában!
A rövid válasz az, hogy jól! A blog manifesztójában megfogalmazott évi 6-800 km-es irányszámot még annak ellenére is sikerült megugrani, hogy az év első felét az Ultrabalaton mellett nem tudtam tökéletes csíkfutás-fókusszal végighajtani: végül 821 kilométert jegyezhetünk fel a lap aljára! Ez a 821 km összesen 21 db turistajelzést tartalmazó expedícióból állt össze, a következő bontásban:

A futás-összegzés sablonjának fejlesztésének köszönhetően arról is be tudok számolni, hogy ezt a tiszta 821 km-nyi turistajelzést összesen 1044 km teljesítéséből tudtam kisajtolni, ami 79%-os hatékonyságot jelent még a szándékosan hatékonytalan Kinizsi Százassal együtt is. 2025-ben egyébként legjobb tudásom szerint 3265 km-t futottam, aminek tehát nagyjából egyharmada jutott a projektre (a maradék kétharmad pedig arra, hogy bírjam a projektet.)
A 21 idei futást egy picit szubjektív érzésre történő felosztás alapján 3+1 kategóriába tudom csoportosítani:
- 11 db "egésznapos", a maratont meghaladó távú ultra,
- 3 db "félnapos", 30-40 km környéki futás
- 6 db "kipipálós", ha már ott vagyok a helyszínen, akkor valamit teljesítenék
- 1 db Sokkoló Sokoró.
Miért a +1? Az év szubjektív értékelésének talán legfontosabb eleme, amire egyébként eléggé büszke is tudok lenni, az az, hogy az elindított 21 csíkfutásból 18 esetében maradéktalanul sikerült bejárni a betervezett útvonalat, további 2 esetében (Nem Sirok tovább, Az ország közepén) pedig minimális ésszerűségi egyszerűsítéssel sikerült elérni a kitűzött célokat. A Sokkoló Sokoró viszont egyértelmű nettó bukás, viszont egy olyan lecke, amiből érdemes tanulni: ultrákat hőségriadóban még éjszaka sem érdemes indítani (és úgy en bloc, ezt az egész éjszakai futás dolgot hanyagolni kellene.)
Jöhet a földrajzi lebontás is, amibe túlzottan nagy mélységeket, következtetéseket nem érdemes belelátni: lehetőségeimhez képest igyekeztem rotálni a tájegységeket (különösen az éves pályamatrica birtokában), így végül 21 futás alatt 13 tájegységet is megjártam az elérhető 22-ből. Győztesként az Alföld érkezik a maga 179 km-jével, ami alapvetően nagyon rendben is van, hiszen a maga 2499 km-nyi teljesítendőjével amúgy is durván rátornyosul a rónaság a terveimre.

Ha már a kék jelzés végre visszatért a portfólióba, akkor nézzünk még rá az idei szín szerinti bontásra, amelyben a pirosnak sikerült megvédenie a címét, viszont határozottan látszik, hogy a verseny jóval szorosabbá vált!

Végül pedig nézzük a legfontosabb KPI-t, hogy áll a projekt 2025 végén? A 2025-ben begyűjtött 821 km-rel 2746-ről 3567-re nőtt a bejárt a kilométerek mennyisége, a teljesítési ráta pedig 22%-ról 29%-ra ugrott. A projektből jelenleg tehát 8791 km maradt vissza, ami egy kicsit ambicíózusabb, de úgy tűnik, hogy nem lehetetlen évi 800-as tempóval szinte pontosan további 11 évet jelent!
Fél lábon is, mondhatni, de a dolog élét elütve maradjunk annyiban, hogy az ambíció egyelőre határtalannak tűnik, és igazából már alig várom, hogy a január végére ütemezett következő etapra fordulhassak. (Addigra persze akár a mínusz 5 fokokból és a hóra fagyott ónos esőből kikecmereghetnénk, és persze a sokszor megírt fogyási célokat is realizálhatni lehetne, de hát ja, az élet nem habostorta.)
Amit 2025 összefoglalásában még mindenképpen ki kell említenem, hogy összeszorított fogakkal sikerült bedolgoznom a blog és a valóság között fennálló backlogot, és az év közepétől kezdve már nagyjából valós időben követi a felület a projekt előrehaladását.
Az adminisztratív jellegű teendőknek azért még nem sikerült teljesen a végére érnem, úgyhogy inkább csak ilyen önösztönzésként iderakom még a teendőimet, hátha 2026 végén örömmel pipálhatom majd ki őket:
- Nagy örömömre szinte minden térképet sikerült összefotosoppolnom, de az Alföld keleti és déli térképrészletének nagyobb felbontású verziójával még adós vagyok.
- Szorgalmi feladatként elkezdtem összeállítani a csíkfutás "menüjét", vagyis készítek egy olyan strukturált beosztást, ami a terepen leledző jelzéseket a hatékony teljesítés szempontjából optimálisan csoportosítja. Ennek a munkának a gyümölcsét már menet közben is élveztem, de 2026-ban mindenképpen szeretném minden hiányzó turistaútvonalat beosztani. Extra szorgalmiként a gpx-eket is elkezdhetem majd előre legyártani, de lehet nem érdemes elszipkáznom a funt a jövőbeli önmagam elől.
- 2025 őszén megvolt a blog "soft" launch-ja Facebookon is, ami felemás hangulatúra sikerült, és egyelőre nem sikerült elérés-bombát robbantanom. Nem mintha bármilyen szinten a hírverés miatt csinálnám (pláne, hogy nagyon erős kételyeim vannak az egyes beszámolók külső szemlélők általi fogyaszthatósággal), de hobbi jelleggel idővel szívesen ráéreznék a FB-algoritmus finomhangolására.
A legeslegvégére pedig a rend kedvéért jöjjön a lista a 2025-ös év csíkfutásairól!
- Mátrai borzalmaska
- Igazi téli magashegységi kanyargás, az utolsó turistaút nem az, aminek látszik!
- Nem Sirok tovább
- Vissza a Mátrába, a tél elmúlt, a küszködés örök
- Szent Márton vándorút 1: Bele a közepébe
- 100+ kilométer, egészen végtelennek tűnő tavaszköszöntés a nyugati határvégen
- Pilisi pótláska
- Könnyed vasárnap délelőtti majdnem félmaraton a szomszédban
- Sóskútba teszlek
- Üde tavaszi kilátások a délnyugati agglomerációban
- Öröm az Ürömben
- Extrém éjszakai erőpróba a főváros körül, ennél többször nem lehet feladni egy túrát
- Tokaj szőlővesszein lokátort csepegtettél
- A tokaji Kopasz-hegy teteje több katonát rejt, mint gondoltam
- Kinizsis nagypista
- Kinizsi százasba csomagolt zöld jelzés, háttérben meghúzódó kizárás-szállal
- Nagy börzsönyi áttörés
- A szokásos dunakanyari nyaralás elkerülhetetlen elemét adó kora hajnali Börzsöny-áttörés
- Sokkoló Sokoró
- Ki gondolta volna, hogy egy hőségriadóban indított próbálkozás hozza az év felsülését?
- Közép-Dunántúli Piros 1: Lábatlan Trail Running
- Újabb csoportos piros szinű jelzésbe kezdünk, első lépésben feldolgozzuk a Gerecsét
- A Tápió szele
- Boldog 36. születésnapot kívánok magamnak ezzel az őszintén megnyomott alföldi hajnallal
- Bonyhádi bozótharc
- Kellemes nyári hajnalnak indult, vérző sebek keletkeztek belőle
- Még pár falat Szlovákia
- Geográfiai és szociológiai kirándulás a magyar-szlovák határ vastag piros vonalán
- Meghosszabítjuk Bicskéig
- Kerékpártúrába ágyazott apró teljesítés a Gerecse déli peremén
- Kishegyi illatár
- Az év első és utolsó balatoni teljesítése már az utószezonba csúszik, ennyi baj legyen
- Az ország közepén
- Az indián nyár utolsó csapásával megáldott látogatás az ország geomatriai középpontjába (túlértékelt)
- Bükki kék
- Giccsbe hajlóan tökéletesen színpompás őszi hullámvasutazással térek vissza a (kamu) kékre
- Hóba borult borút
- Mikor máskor lehet teljesíteni egy borutat, mint november legvégén az első hó borításában?
- Teszér és Taszár
- Az év legrövidebb napjának minden világos percét kihasználó kanyargás a Bakony északi peremén
- Keleti nyitás
- Költők és gátak nyomában a ragyogóan tiszta télben a messzi Tiszaháton
