Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra: Velem, Írott-kő - Szekszárd, vá.
Távolság: 543 km
Teljesítés időpontja: 2017. december 16. - 2018. november 3.
Ahogy az a legtöbb OKT-teljesítővel lenni szokott, a klasszikus kéktúrázás kapudrogot jelent az egzotikusabb kék jelzések irányába, így alig másfél hónappal az OKT lezárását követően mi is Velemen találtuk magunkat a téli zimankóban.
Minden idők leghosszabb nevű túramozgalmának teljesítéséről igazából nem sokkal lehet többet elmondani, mint az OKT-ről, a nagytestvérhez hasonlóan ez is óriási élmény volt, számomra különösen érdekes volt olyan tájakat bebarangolni, amelyeknek korában még a környékén (pl. Mecsek, Zselic) sem igazán jártam. Aki ennél bővebb beszámolóra is kiváncsi lenne, az 38 oldalnyi beszámolót érhet el itt.
Az RPDDK teljesítését alapvetően egy túraszezon alatt (leszámítva a decemberi túllelkesedésünket), összesen 9 túraalkalom 18 túranapja alatt teljesítettük, ezúttal is megtartva a keleti irányt, ami ezúttal viszont már egybeesett a hivatalos és a saját nemhivatalos sorszámozással is. Az RPDDK-val tehát kipipáltuk a #245, #251, #252, #262, #263, #264, #278, #297, #304 és #317 sorszámú jelzéseket.
A technológiai fejlődés csalhatatlan jeleként a DDK szakaszait sikerült telefonos alapon végigtrackelnem, így az egyes trackeket csakis a rend kedvéért, apró betűvel itt listázom:
- 2017.12.16. Velem, Írott-kő - Szombathely, Olad
- 2017.12.13. Szombathely, Olad - Egyházasrádóc
- 2018.04.01. Egyházasrádóc - Halogy
- 2018.04.02. Halogy - Őriszentpéter
- 2018.04.30. Őriszentpéter - Szentgyörgyvölgy
- 2018.05.01. Szentgyörgyvölgy - Zalalövő
- 2018.07.07. Zalalövő - Rádiháza
- 2018.07.08. Rádiháza - Bázakerettye
- 2018.07.29. Bázakerettye - Nagykanizsa, Palin
- 2018.07.30. Nagykanizsa, Palin - Zalakomár
- 2018.08.19. Zalakomár - Mesztegnyő
- 2018.08.20. Mesztegnyő - Kaposmérő
- 2018.08.25. Kaposmérő - Simonfa
- 2018.08.26. Simonfa - Abaliget, vá.
- 2018.10.27. Abaliget, vá. - Pécs, Árpádtető
- 2018.10.28. Pécs, Árpádtető - Mecseknádasd
- 2018.11.02. Mecseknádasd - Kismórágy
- 2018.11.03. Kismórágy - Szekszárd, vá.