Ahogy az előző bejegyzés végén jeleztem, a blog irányba állításának alapvető feltétele a backlog bedolgozása, amelynek legmasszívabb alapját a kéktúrás kalandok adják (igaz, kronologikusan nem ez az első sáv teljesítés, de erről majd később).

Az Országos Kéktúrát kedves feleségemmel együtt 2016-2017-ben teljesítettük, szigorúan monoton keleti irányú előrehaladással. A kb. (örök kb. a folyamatos útvonal-változások miatt) 1174 kilométeres távolságot összesen 38 túranappal, jellemzően kétnapos hétvégéi túrákkal teljesítettük, nagyjából 30 kilométeres napi etapokkal, futásról pedig leginkább akkor lehetett szó, amikor épp világvégi buszokat kellett elérnünk. 

Sajnos lassan egy évtizeddel ezelőtt a mobilakksi- és okosóra technológia még erősen korlátozottan állt rendelkezésre, így a teljesítéseket igazolandó csak a pecsétfüzet, a kitűző, és 77 oldalnyi, soha korábban nem publikált beszámoló áll rendelkezésre, így ha bárki szeretne egy hosszasat olvasni a kéktúrás kalandjainkról, az ezen a linken megteheti.

A lényeg igazából az, hogy a Kéktúra szép és jó volt, és bár személyesen már akkor is inkább a teljesítés koncepciója vonzott, mint a szociológiai jellegű világlátás, alapvetően óriási élményt adott a turisztikai főútvonal bejárása. Most pedig óriási luxust ad, hiszen egy tolvonással lehúzhatom a #244, #227, #180, #179, #178, #177, #156, #155, #154, #140, #133, #111, #110, #109, #108, #107, #96, #78, #77, #63, #62, #61, #32, #21, #17, #2 és #1 sorszámú jelzésket a listámról. 

(Igen, természetesen a saját túrajelzés-listám pontosan ellentétes irányban sorszámoz, mint ahogy a kéktúrát bejártuk, de ez az ellentét már megszokott, hiszen pl. a kéktúra-útikönyv is pont a bejárási irányunkkal ellentétesen vezetett minket végig az útvonalon.)