A projekt célját, lényegét, misszióját nem különösebben nehéz összefoglalni: be szeretném járni az ország összes turistaútját. Ez a faék egyszerűségű tételmondat azonban valójában meglepően sok szőrszálhasogatós definíciós kérdést vonz magával, amelyek ugyan teljesen lényegtelenek, hiszen én magam vagyok a jogalkotó és jogalkalmazó egy személyben, de hol máshol, mint ebben a bejegyzésben szeretném rögzíteni, hogy mit akarok valójában. A koncepció alapvetése, hogy Magyarország turistaútjai egy véges számú, absztrakt halmazt alkotnak, ami a valóságban egészen bizonyosan így is van, hiszen az országban jelen pillanatban csak véges számú fa tartalmaz színes jelzéseket, de sajnos igazán pontos információt beszerezni erről a kérdésről korántsem egyértelmű feladat. Ezen a ponton pedig akkor felmerül a kérdés, hogy mennyi is az annyi, és hogy egyáltalán nagyságrendileg értelmezhető-e a teljesítés, van-e esélyem teljesíteni a feladatot?

Egyet hátralépve először azt a kört szükséges megfutni, hogy mi is az a turistajelzés? Szerencsére ebben a kérdésben kifejezetten könnyű dolgunk van: az MTSZ az 1930-as évek óta nagyjából a ma is ismert, fantasztikusan kidolgozott keretrendszert használja, amely szabvány szerint 11 különböző alakzat 4 különféle színben történő felfestését jelenti – minden, ami ezen kívül esik, az bizony nem turistajelzés. A 11 alakzat azonban korántsem egyenrangú, a hálózat lényegét igazából kizárólagosan a sáv jelzések adják, a további jelzéstípusok csak ezek kontextusában adnak kitérőt, átvezetést, alternatív útvonalat, így egy viszonylag gondatlan tollvonással én is elvégeztem ezt a levágást: a névválasztásnak megfelelően a célt a kék, piros, sárga és zöld csík (sáv) jelzések összegyűjtése jelenti.

Azt viszont, hogy pontosan mennyit is kell ezekből összegyűjteni, már nem ennyire egyértelmű meghatározni. Az MTSZ, mint a turistaút-hálózat központi fenntartója korábban is rendelkezett gyűjtésekkel, de ezek egyrészt elavultak, másrészt pedig a nyilvánosság felé nem feltétlenül elérhetőek. Nemrégiben ezt a valós hiányosságot rendezendő az MTSZ ismételt erővel nekikezdett a hálózat térinformatikai alapú feldolgozásának, de ez a projekt sajnos egyelőre még nem fejeződött be, és csak a részeredményei érhetőek el nyilvánosan. Szerencsére a blog szerzője még jelen projekt gondolatának felmerülése előtt is foglalkozott a turistautakkal, és az OpenStreetMaps közösségi szerkesztésű turistaút-térképjének adatai alapján már készített egy nyilvántartást, így egy jóindulatú kiindulási alap végül is csak előkerült.

Ennek az Excelnek az előbányászása egyébként az egész projekt legfontosabb validációs kérdése volt, hiszen pontos nyilvántartás hiányában az úthálózat hossza sem volt különösebben ismert, így nagy izgalom tenyereltem rá a csak a sávokat tartalmazó oszlop távolságadatainak összesítésére, ami jelenleg 12.685 km-t mutat. A feladat nagyságára való tekintettel különösebb lelkiismeret-fordulás nélkül számolom el utólagosan a korábbi teljesítéseimet, különös tekintettel a kék jelzésen begyűjött szakaszokra, amely alapján máris „csak” 10.535 km maradt hátra. Ehhez a számhoz már csak egy éves előrehaladási ütemtervet kellett becsülnöm, amire egy havi egyszer 60 kilométert dobtam be, ami azt jelenti, hogy az éves 600 km mellett nagyjából 17 év kellhet a feladat teljesítéséhez. Ez a szám egyszerre tűnik végtelenül ijesztőnek (52 éves lehetek, mire teljesítem), de még pont az értelmezhető időtartamon belülinek, szóval kiadhattam a plecsnit, igenis lehetséges végigjárni a teljes hálózatot.

Most, hogy azt már tudjuk, hogy mit is kell összességében bejárni, érdemes lesz még a bejárás defínicóját is felvázolni – ehhez viszont első körben fontosnak érzem felvázolni a turistautak rendszerét. Magyarországon a négy különböző színű sáv jelzések jellemzően két tömegközlekedéssel elérhető pontot kötnek össze, útközben természeti-történeti érdekességet bejárva. A turistautak jellemzően regionálisan szerveződnek, és általában egy-egy hegységben, tájegységben maradnak, leszámítva néhány kiemelt jelentőségű, országos/regionális útvonalat, amelyek az egész országot bejárva nagyjából az összes szigetszerű helyi mini-hálózatot felfűzik magukra. (Ettől függetlenül vannak teljesen „árva”, más turistaúttal nem érintkező utak is, de ez kifejezetten ritka jelenség).

A turistautak hossza erősen változó, az Országos Kéktúra egybefüggő kék sávja 1158 kilométer kanyarog az országban, míg a nyilvántartásom szerint a legrövidebb út egy 0,43 km-es sárga jelzés az Aggtelek feletti Kecső-pataknál. Az igazság persze valahol a két szélsőérték között rejtőzik: a legtöbb turistaút hossza valahová 10 és 40 km közé, tehát az egyszerű hátizsákos turista gyalogtempójában is egy nap alatt teljesíthető tartományba esik. Az emészthetőség érdekében az extrém hosszú útvonalak esetében tájegységi bontást alkalmaztam, így például a 276 km-es Közép-Dunántúli Pirost az érintett három hegység alapján (Gerecse, Vértes, Bakony) három szakaszra bontottam a listában. Ha már belekezdtem ebbe a tájegységi bontásba, akkor ezt a rendezőelvet igyekeztem konzisztensen megtartani, és például az amúgy már kezelhető 79 km-es Kohász Kéket is felosztottam a 12 km-nyi Karancs-Medvesre és 67 km-nyi Óbükkre. A rendszerezés gigantikus kivételét az Országos Kéktúra és a Dél-Dunántúli Kéktúra adja, ahol a hagyományokra való tekintettel megtartottam a hivatalos, a tájegységekhez nagyjából, de nem teljesen alkalmazkodó szakaszolást: így az OKT 27, a DDK 10 elemként jelenik meg a listámban.

Mindent összevetve tehát az OpenStreetMaps adatai alapján létrehozott, és saját magam által szétdarabolt nyilvántartásban összesen 5 régió és 30 tájegység 385 turistaútja szerepel. (Ebből a bevezető megírásának pillanatában 48 darabot teljesítettem már sikeresen). A lista pontossága azonban hiteles forrás hiányában egyelőre nem igazán biztosítható, ráadásul a manuális letöltés is okozhat kisebb-nagyobb eltéréseket, azonban ezek minden bizonnyal eltörpülnek a megszűnés sorsára jutó turistautak hatása mellett. A témát nem akarom túlragozni, a 2000-es években egyedi felbuzdulásuk alapján több kifejezetten hosszú, de cserébe jellemzően turisztikailag érdektelenebb útvonalon futó útvonal is felfestésre került, amelyek mellett az MTSZ nem igazán köteleződött el, így amikor a későbbi fenntartásuk bizonytalanabbá vált, viszonylag könnyen jutottak a megszűnés sorsára.

Igen ám, de a papíron leírt megszűnés a valóságban nem mindig körvonalazódik ennyire egyértelműen, pláne, ha nincs akarat / szándék a jelzések „hivatalos” elszürkítésére, így a valóságban még sok „megszűnt” útvonalon láthatóak a színes sávok, és így a valóságot visszatükröző OSM is megjeleníti ezeket. Ha igazán őszinte lehetek, én nem feltétlen vagyok nagy rajongója annak, hogy a semmi közepén eldugott jelzéseket próbáljam vadászni a soha senki által nem járt útvonalakon (az Északi Zöldön szerzett traumáim bennem élnek), így a témában egyelőre kivárásra fogok játszani, és az első néhány évben ezeket a szakaszokat bizonyosan kerülni fogom, aztán talán mondjuk 2030-ra már jobban látni fogjuk a halálra ítélt utak sorsát – pláne, ha minden reményem szerint már 2025-re elkészül a hivatalos MTSZ-nyilvántartás.

A nyilvántartás pontos tartalmáról, vezetésének módjáról és elérhetőségéről a harmadik, egyben utolsó felvezetőben még tervezek néhány szót szólni, ebben a posztban viszont maradt még egy definíciós feladatunk: mit is jelent teljesíteni egy szakaszt?

Ezt a kérdést lehet, hogy nem is érdemes túlgondolni: a teljesítés azt jelenti, hogy a turistajelzés nyomvonalát követve a két lábon haladva eljutok a kiindulópontból a végpontba. Ezt a tevékenységet jellemzően inkább futómozgással tervezem megtenni, de azért a szintemelkedés és a távolság (és évtizedes távlatokon nézve az idő vasfoga) azért engem is meg tud fogni, így a hosszabb távokon több-kevesebb belegyaloglásra is lehet majd számítani. A teljesítésnél törekszem az útvonal lehető legpontosabb követésére, de kisebb-nagyobb tévedésekre azért a műfaj sajátosságainak köszönhetően (eltévedések, elzárt útvonalak, terelések) számítani lehet, amik a lelkiismeretem számára bőségesen beleférnek.

A teljesítéseknél alapvetően az a szándékom, hogy egy-egy útvonalat egészben teljesítsek, sőt, bizonyos esetben az is elfordulhat, hogy egy futáson belül akár több rövidebb útvonalat is feldolgozok. Persze ennek az ellentéte is előfordulhat, a néhány igazán hosszú túramozgalom esetében még a tájegységi bontás ellenére is vannak 100+ km-es szakaszok, ahol bizony a limitációimat elismerve, a kéktúrához hasonló módon több szakaszban gyűjtöm be a kilométereket. Ha már túramozgalmak: bár ennek a projektnek nem igazán a jelvénygyűjtés a célja, arra jutottam, hogy ha már úgy is végighaladok az útvonalakon, végül is miért ne próbálkoznék meg a teljesítés igazolásával? Más kérdés, hogy a bejárás igazolásának adminisztrációjáért kevéssé lelkesedek: a pecsétpárna és a füzet cipelése és használata talán még éppen belefér, de a limitált nyitvatartású helyszínek felkeresését bizonyosan hanyagolni fogunk – meglátjuk, hogy egy-egy fotó és a kiegészítő .gpx track elégségesnek-e bizonyul majd a kiírók számára.

Technikai oldalról nézve a teljesítés rögzítésének elsődleges eszközét a hőn szeretett Garmin Forerunnerem fogja adni, amin mérem az aktuális futásomat, és legalább a rajt- és célpontokban egy-egy fantasztikus minőségű fotóval is megerősítem a jelenlétemet. Évtizedes távlatban persze ebben a kérdésben sem egyszerű gondolkodni, de arra törekedni fogok, hogy a blogbejegyzések mögött mindenképpen legyen valamiféle „hard evidence” is a bejárásokról.

Utolsó bemutatkozó bejegyzésemben pedig röviden felvázolom a blog és a bejegyzések struktúráját, és ezt követően végre ténylegesen átadhatom a terepet: a terepnek.