Sziasztok! Tamás vagyok, 35 éves, nős, két gyermek édesapja. Régóta fennálló midlife crisis-omat nem karrier, birtoklás vagy kockázatkeresési ambíciókkal próbálom feloldani, helyette inkább csak mindenféle rendkívül fárasztó, amatőr szinten impresszív, de azért valójában komolyan vehetetlen kardio teljesítésekkel igyekszem legyőzni önmagamat. 

Nem könnyű úgy bemutatkozást írni, hogy a realitások talaján maradva több évtizednyi időtávban is relevánsnak illene maradnom, éppen ezért inkább historikus megközelítést választva azt szeretném felvázolni, hogy hogyan is jutottam el arra a pontra, hogy úgy döntöttem, hogy be akarom járni (le akarom futni) Magyarország összes turistaútvonalán. A projektről rendkívül részletesen be fogok számolni a következő bejegyzésben, viszont akkor jöjjön is egy kis önsimogatás.

Már egészen kiskoromtól kezdve csábított a futás gondolata, általános- és középiskolában körzeti szinten atletizálgattam, majd az egyetemi évek vége felé egy kicsit komolyabban ráálltam a hosszútávfutásra. 2011-ben indítottam az első .gpx fájlomat, 2012 tavaszán jött az első félmaraton, ősszel pedig az első maraton is, és 2016-ig minden ősszel, változó elkötelezettségű felkészüléssel sikerült egy-egy újabb maratont összerakni.

A futás mellett mindig is jelen volt a túrázás is az életemben, a gimis túrakalandok után az egyetemen inkább a teljesítménytúrák felé terelődött a figyelmem, és a futásnak köszönhetően jelentősen feljavuló kondimmal egészen hosszú távokat is sikerült becélozni, 2013-ban pedig már a Kinizsi 100 km-ét is sikerült teljesíteni. Érdekes módon ekkor még eszem ágában sem volt a szakágakat vegyíteni, az egyetlen terepfutással végzett kísérletem (egy Balboa-kör) egészen borzalmas traumaként maradt meg, a teljesítménytúrákon pedig szigorúan egyetlen futómozdulatot sem vétettünk.

2016 környékére aztán mind a rendszeres futásba, mind a teljesítménytúrázásba sikerült belefásulnom, viszont új impulzusként leendőbeli feleségemmel nekilendültünk a turistajelzések követésének, és 2016-2018 között végigjártuk az Országos Kéktúrát és a Dél-Dunántúli Kéktúrát. A futócipő viszont ténylegesen a szögre került, és bár a Kinizsiket becsülettel teljesítettem, és a napi munkába járást is jellemzően biciklivel hoztam le, az érdemi kardió kiveszett a mindennapjaimból, ami ahhoz vezetett, hogy valamikor 2021 tavaszán realizáltam, hogy eléggé durván elhíztam.

Ennek a felismerésnek nem voltam túlzott rajongója, így miután a mérlegen szembesültem a 110 feletti értékkel, agresszívan kalórialimitált étrendbe kezdtem, aminek segítségével 2021 szeptemberre sikerült -30 kg-t összehoznom. Aztán az egyik szeptemberi estén a mérlegre állva azt láttam, hogy az eredetileg megálmodott célsúly igazából lőtávolban van, és miután az interneten utánaolvasva meggyőződtem arról, hogy a futás hatására jelentős víztömeget lehet elveszíteni, nekivágtam a Rákos-patak partjának.

Ami pedig ezután történt, az egészen elképesztő volt! Én sosem voltam igazán a lelkes runner's high hívő futásrajongó, a futáshoz való viszonyomat mindig is inkább valami olyan love/hate kapcsolatként határoztam meg, amiben igazából leginkább magamat győztem le minden sikeres futással - megérdemelve ezzel egy kis pihenést és kalóriabevitelt. Na de, az új, jelentősen véknyított testem, ami igazából jó öt éve semmilyen futómozgást nem végzett, egészen hihetetlen érzést adott - a fizikai törvényszerűségeknek köszönhetően szinte olyan érzés volt a futás, mintha repülnék. A könnyedség endorfin-dömpingje pedig gondolkodás nélkül borított vissza a futás világába, néhány nappal később már terepfutó eseményen jártam, hamarosan újra alap lett a kétnaponta futás, és a testi előnyöket kihasználva gond nélkül döntöttem meg a korábbi félmaraton, maraton PR-jeimet is.

2022 elején aztán a második gyermekem érkezése előttre aztán szerettem volna valami különleges kihívást keresni, így szembejött velem az OKT70 kiírása, ami egybefüggő 70 km teljesítését várta el a kéken 70 óra alatt - én pedig ezt azonnal egy egy szusz alatti 70 kilométerként fordítottam le magamnak. A márciusi időszak limitált világos időtartama miatt azt matekoztam ki, hogy a lejtőket érdemes lenne megfutnom, majd készítettem egy számvetést a várható ütemtervről, és a tavasz egyik első napján neki is vágtam a kék jelzésnek Dorog és Pilisszentkereszt között. Az első hosszútávú terepfutásomnak megvoltak még a gyermekbetegségei (Kesztölcig lámpa hiányában telefonnal világítottam pl.), de összességében óriási sikernek bizonyult, az önellátó frissítés teljesen működött, a lábaim pedig kiválóan bírták az ütemet, és egyértelműnek tűnt, hogy ennek még lesz folytatása.

A folytatás eleinte még szervezett körülmények között zajlott le, és több teljesítménytúrán is tesztelgettem a határaimat, és hamarosan realizálni tudtam azt is, hogy 100 km-ig igazából kényelmesen megvagyok a síkon, lejtőn futás, emelkedőn tempós gyaloglás kombináción, sőt ez a módszer igazából a legtöbb eseményen általában a mezőny legeslegelejére pozícionált. A teljesítménytúrák szépek és jók voltak, de idővel aztán arra jutottam, hogy igazából nem sok értelmüket látom: a plecsnik, kitűzők engem aztán nem motiválnak, az ellátás kiszámíthatatlan, cserébe viszont alkalmazkodni kell a pontok nyílásához, kezdési időpontokhoz - mi szükségem van nekem arra, amikor a turistautak bárhol, bármikor nyitva állnak számomra?

Ennek megfelelően már 2023-ban is több önálló partizánakciót raktam össze, és igazából kifejezetten élveztem is azt, hogy a magam ura lehetek, de a lelkem egészen 2024 júniusig nem tudott igazán megnyugodni, amikor aztán végre a régi álmot, a Kazincy 200-at is sikerült kipipálnom (5. hely!). Innentől viszont a teljesítménytúra műfajban egyéb kihívás nem maradt számomra (nyilván gyorsulhatnék, ismételhetnék, de ezek valahogy nem tűnnek vonzónak), így minden adottnak bizonyult a fókuszváltáshoz.

Időközben síkon is nagyjából hasonló zsákutcába kerültem, a maratoni terveimet is sikerült nagyjából elérnem, és bár minden bizonnyal bőségesen tudnék még javítani, ha szívemre teszem a kezem, a speciális és a magas intenzitású futóedzések nem feltétlenül csábítanak - helyettük inkább csak egy kiegyensúlyozott alap edzettséggel szeretnék fenntartani, ami lehetővé teszi a turistaútvonalak begyűjtését, évtizedes horizonton is. 

Különösebben nem sikerült tömörnek maradnom, mentségemre szóljon az, hogy nem is akartam az lenni - így legalább a "magamról" pontot sikerült kipipálnom, és a következő bejegyzésben rátérhetek arra, hogy mit is jelent valójában az ország összes turistaútvonalának bejárása.